Hírek

27 szep
Fókuszban az új irányok – ülésezett a TTTT
Elhivatottság, innováció és együttműködés jellemezte az elmúlt egy évben a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület (TTTT) munkáját, a TTTT betöltötte azt a szerepet, amit szántak neki, és kijelölte a DE fejlődésének új irányait – jelentette ki a testület kétnapos ülésének szerdai megnyitóján Kossa György, a GTIDEA kuratóriumi elnöke.
25 szep
Emlékkövet és sétányt kapott a professzor
A debreceni Biokémiai Tanszéket megalapító sokrétű kutatóra, fejlesztőre, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar egykori dékánjára, Nánási Pálra emlékeztek kollégái, tanítványai, családtagjai és tisztelői. A professzor születésének 100. évfordulójára emlékkövet állítottak és sétányt neveztek el róla.
20 szep
Fél évszázad az élelmiszertudomány szolgálatában
A Táplálkozás- és Élelmiszertudományi Doktori Iskola, a Mádi Bor Akadémia, valamint az Agrárműszerközpont létrehozásában is kulcsszerepet játszó, iskolateremtő professzor, Győri Zoltán pályafutásának főbb állomásait idéztek fel szerdán a DE agrárkarán rendezett tudományos tanácskozáson. Az eseményen kollégái, pályatársai 75. születésnapja alkalmából köszöntötték a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusát.
18 szep
XIII. Kiss Árpád Emlékkonferencia
Interdiszciplináris pedagógia és a korszakváltás bizonytalansága címmel rendezte meg pénteken a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nevelés- és Műveléstudományi Intézete a XIII. Kiss Árpád Emlékkonferenciát a Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában.
14 szep
A környezetbarát állattenyésztésért
A Debreceni Egyetem kutatói számos új módszert dolgoztak ki az állattenyésztő telepeken keletkező, az üvegházhatást erősítő ammónia és metán gázok mennyiségének csökkentésére, melyek alkalmazását a magyar állam támogatja – derült ki az intézmény Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán (DE MÉK) csütörtökön.
13 szep
Együtt a csúcsteljesítményért
A Debreceni Egyetem sportszakmai tudásbázisára és gyakorlatára is számítanak az úgynevezett high performance center, vagyis csúcsteljesítmény-központ létrehozásánál. Ennek részleteiről tárgyaltak és állapodtak meg az állami sportvezetőket, döntéshozókat és felsőoktatási intézményeket felvonultató budapesti konferencián.
12 szep
A SET szakemberei is hozzájárultak az atlétikai vb sikeréhez
A fizioterápiás egység szakmai vezetését látta el Szántó Sándor, a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ orvosigazgatója, a Debreceni Egyetem Sportorvosi Tanszékének vezetője a világbajnokságon. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezető orvosai elismerően beszéltek az egység felépítéséről és működéséről.
04 szep
DOSZFESZT: tanácskozás a tudományos utánpótlásról
A Debreceni Egyetem adott otthont a Doktoranduszok Országos Szövetsége DOSZFESZT Szabadegyetemének a hétvégén. A résztvevő doktoranduszok, PhD- és DLA-hallgatók egyebek mellett a doktoranduszképzés helyzetéről, a mesterséges intelligencia doktori kutatásokra gyakorolt hatásairól, a fenntarthatóságról, a felsőoktatási minőségbiztosításról, valamint a Neumann János Programról hallgattak előadásokat.
30 aug
Műszeradomány a berettyóújfalui campusnak
Több mint kétmillió forint értékben kapott orvosi eszközöket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gróf Tisza István Campus Gyermekosztálya a K&H Gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázatának köszönhetően. Az új berendezések tovább növelik a berettyóújfalui campus betegellátásának színvonalát.
28 aug
Fókuszban a gazdaságbiztonság
Gazdaság és biztonság, a vidékfejlesztés kihívásai és válaszok címmel rendezett Nyári Egyetemet pénteken az Észak-Balatoni Polgári Klub és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A balatonfüredi rendezvényen a témák neves szakemberei tartottak előadásokat a DE GTK kollektívájának.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.