Hírek

14 dec
Közösen kutathatnak a Debreceni Egyetem és a Richter szakemberei
A Debreceni Egyetem is csatlakozott a Richter Gedeon Nyrt. partnerségi megállapodásához, melynek célja az innovációs ökoszisztéma erősítése. A szerződés nyomán az egyetem gyógyszerkutatással foglalkozó szakemberei előtt komoly lehetőségek nyílnak meg.
13 dec
A Debreceni Egyetem kutatói is megosztották tudásukat
Észak-Afrikától a Kárpát-medencén át Eurázsiáig terjedő kutatásokról számoltak be biológusok a DAB Székházban tartott nemzetközi workshopon. A tanácskozás lehetőséget kínált új együttműködések kialakítására is.
12 dec
Rangos díjat kapott a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatója
Harmadik helyezést ért el a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémia Tanszék PhD-hallgatója, Petróczi Ferenc Dániel a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Biológiai Munkabizottsága által rendezett Zechmeister László előadói versenyen. A fiatal kutató ezzel elnyerte a Zechmeister László díjat.
12 dec
Kézis sztárok az UniFitben
A Debreceni Egyetem fitneszcentrumában, az UniFit Fitness&Gym Centerben edzettek a magyar női kézilabdaválogatott tagjai a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság idején. A nemzeti csapatból hárman is a DE hallgatói.
12 dec
Hallgatói programok a decemberi Egyetemi Életben
Miként lehet új ötletekkel egészségügyi problémákat megoldani, mit takar az a szóösszetétel, hogy jótékonysági mozizás, mi történt az idei első gólyabálokon, hogy nézett ki a mai debreceni Nagyállomás elődje, mennyire intelligensek a vetési varjak és hogyan tudta az élen zárni az NBIII-as futballbajnokságot a DEAC férfi alakulata – egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet friss számában.
07 dec
Harmincéves a debreceni Cornea Bank
1994-ben hozták létre a Debreceni Egyetemen a Cornea Bankot. Magyarország legrégebb óta működő szaruhártya bankjának jubileumát szombaton tudományos ülésen ünnepelte meg a Debreceni Egyetem Szemklinikája. A tanácskozáson hazai és külföldi szakemberek tartottak előadásokat a különböző átültetési technikákról és a cornea bankok fejlődésének jövőbeli lehetőségeiről.
06 dec
A jó gyógyszerésznek kérdezni is tudni kell
Gyógyszerészi Gondozási-Betegtanácsadási Versenyt rendezett a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara, amin a hallgatók egyebek mellett arról adtak számot, milyen szinten tudnak helyesen és szakszerűen kommunikálni a patikába betérő betegekkel, illetve azok hozzátartozóival. A megmérettetés első három magyar helyezettje bejutott az országos döntőbe.
06 dec
Újabb digitális eszköz segíti az orthodonciai kezelések tervezését
Újabb digitális eszköz segíti az orthodonciai (fogszabályozó) kezelések tervezését a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán és a Klinikai Központ Fogászati Klinikáján, melyet november végén kaptak meg a Fogszabályozási nem önálló Tanszék munkatársai.
04 dec
Színvonalas pályamunkák a TDK-n
Kilenc szekcióban hetven pályamunkát mutattak be ifjú kutatók a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Őszi Tudományos Diákköri Konferenciáján. A zsűri értékelése alapján 38 hallgató mutathatja be eredményeit 2025-ben a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
03 dec
Mérföldkövek a debreceni gyógytornászképzésben
Az elmúlt huszonöt évben csaknem ezerháromszáz gyógytornászhallgató kapott diplomát a Debreceni Egyetemen, ma pedig már két nagyvárosban képez szakembereket az intézmény. Mindez a szak létjogosultságát és országos jelentőségét mutatja – hangzott el a gyógytornászképzés huszonöt éves jubileuma kapcsán rendezett tudományos tanácskozáson.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.